A nyáron volt 3 éves az Állatorvos24 szolgálat

2021 augusztusában indítottuk az Állatorvos24 szolgáltatást. A célunk az volt, hogy Budapest területén és a közvetlen agglomerációban nyújtsunk háznál történő állatorvosi szolgáltatást.

Az elmúlt 3 évben több mint 2000 kiszállást teljesítettünk. Döntő többségben kutyusokat és cicákat kezeltünk, de egzotikus állatokat is gyógyítottunk és néhányszor kiszálltunk lovakhoz, sőt sertéshez is. Állatorvosaink szaktudása és hozzáállása a garancia arra, hogy magasszintű ellátást tudjunk biztosítani. Mögöttük pedig egy nagyon felkészült call center fogadja a beérkező hívásokat, ad tanácsokat a gazdiknak és szervezi a kiszállásokat. A gyógyítás, veszettség elleni, ill. kombinált oltások beadása mellett indokolt esetekben természetesen euthanáziát is vállalunk. Az élet lezárása, a társ elengedése nagyon felelős döntés a gazda részéről, amit az orvossal közösen meg kell hozni, ha elérkezett az idő, és a társ életminősége, egészsége már annyit romlott, hogy nem méltó korábbi életéhez. Sok gazdi nemcsak a társ emlékét, hanem hamvait is szeretné megőrizni, és már erre is tudunk szolgáltatást nyújtani. Partner cégünkkel az altatást követő tetem szállítást, sőt igény esetén egyedi hamvasztást is tudunk biztosítani.

Szolgáltatási területünk is folyamatosan bővült az elmúlt három évben. Budapest területén túl már nemcsak a Pest környéki településeken, hanem Buda vonzáskörzetében, Érden, Törökbálinton, Pomázon, Budakeszin és Budakalászon is kiszállnak állatorvosaink.

Jelenleg reggel 7 órától éjfélig tudunk állatorvosi ügyeletet biztosítani, sajnos kapacitásaink még nem elegendőek ahhoz, hogy éjszaka is kiszálljunk a házi kedvencekhez.

Az elkövetkező években tovább szeretnék bővíteni szolgáltatásaink körét és az ügyeleti időt valóban 24 órára növelni, ahogy az Állatorvos24 nevében is szerepel.

Poszt megosztása:

Share on facebook
Share on linkedin
Share on twitter
Share on email

További bejegyzések

A nyáron volt 3 éves az Állatorvos24 szolgálat

2021 augusztusában indítottuk az Állatorvos24 szolgáltatást. A célunk az volt, hogy Budapest területén és a közvetlen agglomerációban nyújtsunk háznál történő állatorvosi szolgáltatást.

Mit tegyünk, ha patkánymérget evett a kutya?

A patkányméreg minden állatra, így a kutyákra is nagyon veszélyes. Sajnos a csokoládé mellett talán ez az egyik leggyakoribb mérgezés, amire orvosainknak ki kell szállniuk.

Call Now ButtonHívjon most!